Gondoltuk volna a Sassuolo elleni meccs után, hogy legyőzzük a Spurst és még hiányérzetünk is marad, hogy csak egy góllal nyertünk (úgy, hogy nincs Bennacer és Tomori)?! Én biztosan nem. Persze ehhez kellett a Tottenham is (és Conte), de a mi csapatunk is javuló tendenciát mutatott. Végre voltak jelek arra, hogy mit akarunk, volt értékelhető labdakihozatalunk, letámadásunk és visszatámadásunk is.

Nagyban hozzájárult a sikerünkhöz, hogy náluk is kiesett két alapember Bentancur és Hojbjerg személyében (plusz Lloris), ráadásul mindketten a belső középpályáról. A Skipp-Sarr vs Tonali-Krunic csatát most a hazaiak nyerték, de most nem beszélhetünk hatalmas minőségbeli különbségről, inkább a két edző felfogásbeli különbsége csúcsosodott ki a belső középpályán. Pioli most tökösebb volt egy picivel, mint Conte, ami több helyen is kiütközött:

- A legfontosabb: a Milan motiváltabb volt, mint a Spurs. Pioli motiváltabb volt, mint Conte. Utóbbi mintha már érezné, hogy (legkésőbb) a nyáron vége lesz a londoni kalandnak, a heves gesztikulásai egyre jobban elmaradoznak, míg Pioli végig az oldalvonalon hajtotta csapatát most is.

- Jobban működött a Milan letámadása. (A kettő szorosan összefügg természetesen.)

- Jobb és több terve volt Piolinak a labdakihozatalra.

- A Milan játékosai többször vállalták be a mélységi beindulásokat, ami döntőnek bizonyult, hiszen mindkét csapat ugyanúgy állt fel (3-4-3), így mennyiségbeli (és minőségbeli) fölényt így volt a legegyszerűbb kiharcolni.

Így nézett ki a Milan labdakihozatala és a Spurs letámadása kirúgásnál:

Itt a megszokott 4-2-3-1-et alkalmazta Pioli, de asszimetrikusan, hogy Theo és Leao több teret kapjanak az 1v1 elleni párharcokra és a beindulásokra. Conte nem mert 1v1-ben kijönni, így Diaz a sorok közötti mozgásaival megzavarta Skippet és Sarrt, akik így sokszor lemaradtak Tonaliról és Krunicról. Ugyanez a Manchester City ellen így nézett ki a Bentancur-Höjbjerg párossal: 1v1, Höjbjerg-labdaszerzés, gól és győzelem, míg most a Milannak úgyis sokszor ültek a tervei, hogy Tonali és Krunic nem mindig forogtak le, amikor lett volna lehetőségük (Bennacer ebben sokat segített volna), és inkább a biztonsági megoldásokat alkalmazták, vagy a társaik nem merték megjátszani őket, pedig megjátszhatóak lettek volna.

Íme a Milan első labdakihozatala:

Pioli oldaláról érthető az óvatosság, hiszen Tonali nem élete formájában játszik, míg Krunic képességei azért behatároltak ezen a szinten, bár egyre inkább egy jó 12. ember válik belőle (azonban ebben Ambrosini volt a király, akihez nem érhet fel sajnos). Conte oldaláról viszont nem annyira érthető a visszafogottság, mivel szemmel látható volt, hogy egy picivel több kockázattal és tűzzel sokkal több labdát szereztek volna, és ami fontosabb: hamarabb szereztek volna labdát, így összességében kevesebb energiabefektetésükbe került volna a labdaszerzés. Az rendben van, hogy az ő csapatában hiányzott két alapember a középpályáról (Bentancur és Höjbjerg), de egyrészt a Milannál is hiányzott a 6-os pozícióban legjobban leforgó ember, Bennacer, valamint azt is meg kell jegyezni, hogy a Milan hátsó alakzata sem passzol úgy, ahogy a City védői és kapusa. (Tatarusanu nem elég, hogy ügyetlen, még beszari is a legtöbb esetben, és akkor is felrúgja a labdát, ha lapos passzra lenne lehetőség.) Visszatérve a Milanhoz, az mindenképpen bíztató, hogy van terv, és az is látható, hogy akár már egy Bennacerrel mennyivel több lehetőségünk nyílik, de ha még Tonali is feljavul, akkor lesz itt igazán szép foci. Az előző jelenethez visszakanyarodva, a gól egy teljesen ugyanilyen szituációt követően született, de akkor Theo beindult a visszalépő Leao mögött, és 1v1-ben megverte Romerót.

Ennyi helyet hagyni Theónak és Leaónak hiba, amit Conte le is nyilatkozott, éppen ezért érthetetlen, hogy miért nem inkább a másik oldalt kínálta fel a Milan számára, ahol Saelemaekers jobb napjain sem arról híres, hogy lefutja a védőit, míg most az első félidőben még védekezésben is kereste magát, és jónéhány felesleges faultjával lehetőségeket ajándékozott a Spursnek. Contét abból a szempontból is el lehet marasztalni, hogy volt amikor működött a letámadás, legalábbis az tisztán látszott, hogy a Milan gondban van.

Bár megakadt a labdakihozatal, itt is látszik, hogy vannak opciók a Milan számára, amikben ha tudnak javulni, akkor van jövő abban amit Pioli elgondol. Szerencsére mindkét oldalon és középen is voltak szép megoldások a labdakihozatalban, így ha esetleg visszatér Bennacer, Tomori és Maignan, akkor tovább fog bővülni a lehetőségek sora. 

Egy szép jobboldali labdakihozatal:

Sajnos itt egy hajszálon elbukott a labdakihozatal, de örömteli, hogy több opció is volt a folytatásra a korábbi fázisokban. A baloldalon Theo többször is próbálkozott a hosszan fellőtt labdával. Elsőre Emerson blokkolta (ezt be is mutattam), másodszorra pontatlan volt a labdája Giroud felé, harmadik alkalommal azonban már lövésig jutott Leao az akció végén.

Pioli védekezésben is bevállalósabb volt Conténál. Letámadásban szinte 1v1-ben felállt a Spursre, kisebb menekülő megoldásokat alkalmazva: Krunicnak az embere (Sarr) mellett adott esetben rá kellett segítenie a Kjaer-Kane és a Kalulu-Son párosra, így Diaznak Lenglet mellett Sarr mozgására is figyelnie kellett.

Az első passz után Giroud terelte a labdást és bár nem működött tökéletesen minden, 2-3 passz után rendszerint megakadt a Spurs, megszerezte a labdát a Milan vagy faultot fújt a bíró a Spurs javára. Itt meg kell jegyezni, hogy Kjaer köszönettel tartozik a játékvezetőnek, amiért lap nélkül lehozta az első félidőt, ugyanis Kane többször csúnyán lefordult róla. Kjaer mellett még Saelemaekers volt aki ütemeket késett, ami azért volt bosszantó, mert az ő faultjai után következő szabadrúgások jelentették a Spurs minden veszélyét a kapunkra. Szerencsére mindketten egyre jobban belerázódtak a mérkőzésbe, Saelemaekers már a 42. percben nagyot mentett a berobbanó Son elől, míg Kjaer már régi tanári játékát idézte a második félidőben. A hátsó alakzat másik két szereplője, Kalulu és Thiaw újra jól játszott, utóbbi csillaga egyre fényesebben csillog, ami reménykeltő a jövőre nézve. Talán Tonali is kezd magára találni, Krunic is újra hozta a tőle elvárható szintet, ami minden lejátszott meccsel egy hangyányit emelkedik. Diaz játéka is egyre jobban kiforrni látszik, én amondó vagyok, hogy némi alkudozás után megtartanám. Még mindig nagyon fiatal (23 éves), és ha már ennyi energiát és játékpercet beleraktunk, akkor sajnálnám ha elmenne és máshol virágozna ki teljesen. Giroud nagyot küzdött, sokszor csak örlődött a védők között, de most is volt 2-3 olyan megoldása, amiből könnyen gólt szerezhettünk volna: a már bemutatott lekészítésen kívül a második félidőben mesterien tette be a védők mögé Leaónak a labdát, aki rosszul vette át, ezért elillant a ziccer lehetősége, de még ennél is nagyobb sanszot adott De Ketelaerénak, amikor fejjel hozta helyzetbe. A kimaradt ziccer bosszankodásra adott okot, ugyanakkor jó volt látni Leaót, aki rögtön bíztatta belga csapattársát, miszerint legközelebb majd összejönnek a dolgok. Én még mindig hiszek a srácban, talán egy gól mindent megváltoztatna. (Ha a Salernitana ellen Ochoa nem véd nagyot...) Leaóra visszatérve megint elkezdett pislákolni valami, voltak jó cselek, szép beindulások, gólpasszt érő beadások (Thiaw és CDK fejese), de ami a legfontosabb: volt akarat, ami talán ebben a jelenetben csúcsosodott ki a legjobban:

Aztán a meccs egyik (számomra) legszebb jelenetét az egyik legcsúnyább követte: Romero páros lábbal csúszott rá Tonalira, ami csak sárgát ért, és érthetetlen számomra, hogy a VAR nem is vizsgálta...

Reméljük nem lesz nagyobb kihagyás ebből, főleg, hogy Sandro is kezdi visszanyerni a formáját. Szerencsére azonban van miben reménykednünk ezenkívül is.