A meccs előtt olvastam, hogy hazai pályán még soha nem szenvedtünk vereséget BL-negyeddöntőben. Aztán úgy kezdődött a találkozó, hogy most ez is megtörténik, de szerencsére kapott gól nélkül átvészeltük a nápolyi rohamokat. Igazi látványos, parázs meccs lett az odavágó, sokféle forgatókönyv megvalósulhatott volna. Az elején benne volt akár a többgólos vereség is, aztán magunkhoz tértünk és helyzetek voltak mindkét oldalon. Ekkor egy nézőcsalogató, mindkét oldalon több gólt hozó meccs is ott volt a levegőben. Aztán Kjaer kapufájánál és a második félidőben már azon bosszankodtunk, hogy miért nem nagyobb az előny. Volt sok vitatott bírói ítélet, emiatt frusztrált és ideges játékosok voltak a pályán, és elégedetlen edzők, cserejátékosok és szurkolók a pályán kívül. Hektikus meccs volt minden szempontból, inkább az érzelmek domináltak és nem a taktika, így elemzői szempontból nehéz kiemelni jól beváló visszatérő taktikai húzásokat vagy gyakori hibákat. Egyedüli dolog, amit folyamatosan rosszul csináltunk, az a pontrúgások kivédekezése volt, így erre még visszatérek.
Akit mindenképpen ki kell emelni, az Maignan. Az nem lehet kérdés, hogy Tatával ennek nem clean sheet lett volna a vége, ami a pontrúgásainkat elnézve nemcsak a román hálóőrnek lett volna felróható. Maignan hatalmas védéseket muatott be, szinte megbabonázta a nápolyiakat. Emellett labdakihozatalban is mindig volt egy biztonsági biztos láb hátul, ami egy Napoli ellen – és úgy általában egy BL-negyeddöntőben – nagyon nem mindegy. Emlékezzünk csak a Tottenham elleni első meccsre, amikor túl hamar kellett felrúgnunk a labdát Giroud felé, aki csak örlődött a robosztus védők között, de felidézhetjük a Chelsea elleni meccseket is, amikor nagyon esetlegessé vált a játékunk, ha a hátulról kellett építkezni.
A védelemben Calabria nagyon rendben volt, amennyire lehetett, leszedte Kvaratskheliát és még a passzai is rendben voltak nagyjából. Tomori és Kjaer is hozták magukat, utóbbinak csak egy megingása volt, amikor Kvaratskhelia csúnyán elküldte gyufáért egy cselllel, a dán védelmi miniszterünk meg kicsúszott a nézőtér első sorbába. Viszont ha a kapufája bemegy, akkor most mindenki az újjászületéséről beszélne. Theo most inkább a védőmunkájával tűnt ki, ami örömteli abból a szempontból, hogy előrefele eddig is a világ egyik legjobb balhátvédja volt, de most már védekezésben is afelé halad. Tonali, Bennacer és Krunic hozták a nápolyi formát, bár Tonalinál meg kell említeni, hogy láttunk már olyat, hogy belövi az olyan helyzetet, amit most kihagyott.
Szerencsére Bennacer odaért a kapu elé és megmentette a középpálya becsületét, amihez a második félidőben Krunic is majdnem hozzátett egy gólt (két ígéretes helyről eleresztett lövése is volt), de ő sem találta el jól a labdát egyik esetben sem. Diaz mostanra is tartogatott egy csodás, gólt érő cselsorozatot (reméljük a visszavágóra is tartogat), Giroud pedig kibrusztolt egy gólpasszt most is, de Tonali most kihagyta a lehetőséget, nem úgy mint Diaz Nápolyban. Leaónak most is voltak remek megindulásai és gólt érő megmozdulásai, de a szögletzászlóval való küzdelme (és a kihagyott ziccere) összességében azért egy jó átlagosra lövi be a teljesítményét, ugyanis egy bombaformában lévő Leao biztosan rúgott volna egy gólt. Reméljük majd a visszavágón!
Amin viszont javítanunk kell, az a pontrúgások kivédekezése. Nézzük milyen szituációkat úsztunk meg a mostani meccsen.
Első nápolyi szöglet:
A negyedik Napoli-szöglet:
Ötödik Napoli-szöglet:
Hatodik Napoli-szöglet:
Kilencedik Napoli-szöglet:
(A szöglet abból alakult ki, hogy Theo újra későn tolta fel magát Politanóig egy kifejelt oldalszabadrúgás után, aki így be tudta adni a labdát Di Lorenzónak. Ekkor történt a káprázatos Maignan-bravúr.)
És voltak még veszélyes Napoli-pontrúgások, úgyhogy kétségtelen, hogy javulnunk kell ezen a téren. Jobban kell támadnunk a labdát a röviden, kifejelt labdák után gyorsabban kell feltolni a védelmi vonalat és előbb ki kell érni az emberekhez, valamint az ellenfelek elosztását is jobban meg kell oldanunk. A feladat adott.
